Top 50 Magyar Borom (40 – 31.)

Idei kedvenceim második tízes csapata érkezik, csupa-csupa 9.0 pontos bor!

40. Zachár Chardonnay, Sopron, 2021 – 9.0 pont
Nagyon kevés magyar chardonnay-ért tudok igazán lelkesedni, de Zachár Ágnesé kivételes, most már évről évre levesz a lábamról. Tavaly ugyanitt a 2020-as évjárat 8.8 pontot kapott (ami a 74. helyre volt elég), és a következőket írtam róla: „A hordózottság végig érezhető, de ebben a borban már szebben, mint a korábbi, első évjáratban, mivel itt már tudtak használt hordókat is bevetni.” Borzasztóan egyetértek magammal: a hordózottság csak épül-szépül ebben a borban, ahogy telnek az évek, a ’21-es már teljesen integrált, a vaníliás hordófűszerek csak távolról, halkan kísérik a fehér húsú gyümölcsöket. Telt, krémes, hátradőlős chardonnay nagy aromaintenzitással és jó arányokkal. Jaj, de megérdemeljük egymást!

 

39. Bolyki és Bolyki Egri Bikavér Superior, Eger, 2019 – 9.0 pont
Hatalmas best buy, megvan benne a jó bikavérek játékossága, szikrázó gyümölcsössége és a kellő támasztékok is: közepes, érett tanninok, jó savak, finom hordófűszerek. Valójában egy felsőkategóriás birtokbika (4400 Ft-ért): a legjobb területek és hordók házasítása kékfrankos alapokon, franc-nal, merlot-val, egy csipet blauburgerrel és zweigelttel. Csak úgy zúdul ránk a rengeteg gyümölcs belőle: kökény, szeder, erdei gyümik… Megújult címkéje, mit címkéje, borpalástja! szerintem a legjobb a magyar mezőnyben. Már az is nagyon bátor, hogy szinte csak a Bolyki szó szerepel rajta, de az mindjárt háromszor, nagyban, a látványra pedig, ami az arany betűs márkanév mögött kavarog, valószínűleg még Hieronymus Bosch is elégedetten csettintene. A képen id. Bolyki bölcs tacskóként okítja a kölyökkutya Bolykit Agamemnón király udvarában mindenféle tekergő nimfák között. Bizony ám.

 

38. Orsolyák Percze, Tokaj, 2020 – 9.0 pont
Orsolyák Attila mádi kis pincéjében készíti különleges, néha talán kissé különc borait. A Percze mind közül a kedvencem, hóbortos-izgalmas karakterével. A savérzet nagyon magas és mégsem zavaró ebben a telt, nagy testű, vajas textúrájú borban, viszont egészen szép lendítésekkel emelgeti az almás, körtés gyümölcsöket a hosszú és finoman ásványos kortyban. Limitált tétel és zsebbe nyúlós, de ritka élmény.

 

37. Légli Rajnai rizling, Balatonboglár, 2022 – 9.0 pont
Ellenállhatatlan balatoni bor, amiből azonnal kérsz még egy palackkal és a száddal próbálod letekerni róla a csavarzárat. Intenzív illatában ott van minden, amiért szeretjük a rajnait: virágok, méz, érett őszibarack és egy enyhe benya. Közepes test, közepes savérzet és rengeteg aroma, melyekben sokkal inkább el tudsz veszni, mint a térdig érő Balatonban. Ezekből a meleg, száraz évjáratokból, mint a 2022, érdemes a jobb magyar rajnai rizlingeket előhúzogatni – meglepően szép példányok vannak a placcon.

 

36. Vesztergombi Shiraz, Szekszárd, 2017 – 9.0 pont
Vesztergombi Csaba a francia fajták szekszárdi idomárja, csodálatosan szép, érett, rétegzett cabernet-k és bordeaux-i házasítások kerülnek ki újabban a kezei közül, ’21-es pinot-ja pedig az év egyik best buy-a. A syrah-járól (vagy ahogy ő hívja: a shirazáról) mintha kevesebbet beszélnénk, pedig megérdemelné a figyelmet. Stílusa semmihez sem hasonlítható: biztos, hogy köze nincs mondjuk, az észak Rhone klasszikus sötét eleganciájához, de az ausztrál bordömperektől is távol áll. Az illata egyedi és intenzív, elsősorban érett piros gyümölcsökkel, meggyel és aszalt szilvával, de megjelenik benne sok fűszer a fajtából és a hordóból is: bors, fahéj és távolkeleties pöffök, valamint füst és toast. Kóstolva nem tud nem feltűnni a nagy test, a sok érett tannin és a megállíthatatlan feketegyümölcs-cunami, szeder és feketecseresznye. Szóval rendesen behemótkodik az elején, de aztán a korty második felében valahogy felülkerekedik a sav, a könnyedség és megérkezik egy egészen meglepő és szexi citrusos, vérnarancsos aromajegy, amit már sokadszor érzek a Vesztergombi Shirazban. Két év érlelést kapott három- és öthektós hordókban, a végén jön is egy süteményes, csokoládés karakter. Nagy, sok, vibráló és izgi.

 

35. Eszterbauer Grand, Szekszárd, 2017 – 9.0 pont
Ennek a Grandnak tényleg nagy mindene, már az illata is intenzív, jelentős hordós karakterrel: étcsokival, pörköléses jegyekkel és finom fűszerekkel, ha jó alaposan kinyitom a csakráimat, még tonkababot is érzek. Kóstolva sok feketebogyóst ad, masszív, de csiszolt tanninokat és megint csak a hordó füstös, toastos karakterét. Szóval kicsit kéményseprős a sztiló, de az alapanyag nagyon szép és érett, a cserek remekül integrálódtak, jók a savak és az aromaintenzitás is ott van, minden adott egy kiteljesedő nagy borhoz – két-három év múlva. Ha van Coravined, addig is érdemes két-három havonta rászöppögetni.

Eszterbauer Grand

 

34. Pfneiszl Mesés Vidék, Sopron, 2015 – 9.0 pont
A bor, amitől garantáltan karácsonyi hangulatba kerülsz, akárhol is vagy és akármilyen hónapot is írunk. Jó, nekem könnyű mondani, amikor ezt írom, december 20. van és itt áll előttem egy magnum palack a Nagy Karácsonyosító Borból. Már a címkéje is elbűvölő és mesés, egy rajzolt képpel, melyen egy kalapos öregember látható és a csillagvirághajú Pfneiszl lányok (plusz egy macska és némi pillangók) és az igaz történettel, mely a szőlőjét elveszítő ük-üknagyapáról és a birtokot megtaláló és újrafelvirágoztató ük-ükunokalányokról szól. Csak nézem ezt a címkét és olvasom a hátcímkét és máris könnyek szöknek a szemembe, pedig még fel sem tettem a Csendes Éj kazit és hol van még a csillagszórózás. A Mesés Vidék egyébként egy szuper kékfrankos, csak a legjobb évjáratokban készül, és ha jól tudom, mindig magnum palackban. Nekem a 2007-es volt a legutolsó, abból viszont többnek is büszke tulajdonosa (gondozója, gondviselője, ápolója, stb.) voltam. (A magnum palack egyébként jó nagy ki… tolás a fogyasztókkal, a magnumtulajdonossal és környezetével egyaránt, állandó vitaforrás a közös élőhely használható négyzetcentijeiért folyó harcban, borhűtőbe nem fér, borállványról kilóg, folyton kerülgetni kell, mint a rovott múltat, súlyos kompromisszumokat kényszerít ki, előbb csak gyerekkori emlékekkel teli dobozok, meg egyébként még egész jó, talán még egyszer felveszem ruhák lesznek az áldozatai, később, ha nem vigyázunk, egy komplett házasság.) És sokszor mutogattam borértő meg borhülye barátaimnak és mindenki mindig elképedt, hogy tizeniksz évesen is mennyi szépség, vitalitás és komplexitás van ebben a borban (lehet, hogy nem pont így fogalmaztak). A 2015-ös az új évjárat, mivel a Mesés Világot három évig kis hordóban, majd minimum három évig még palackban érlelik a Pfneiszl tesók. Az illata tényleg mesebeli, még akkor is, ha elvonatkoztatnék a címkétől, a névtől, a sztoritól, meg általában mindentől, ami a Pfneiszl Pincét körbelengi címkére varrt pillangóként, de hát akar a f… fffene elvonatkoztatni. Szerecsendió, szegfűszeg, szóval ilyen, halljak meg, de karácsonyi fűszerek. Na és sok-sok aszalvány: aszalt szilva, aszalt meggy. Szigorú, lelketlen, elvonatkoztatásra hajlamos borszakértők talán túlérettséggel is megvádolnák, de én, a pártatlan ítész, aki egy Mesés Világ magnum elkóstolgatása közben most már egy karácsonyfacsúcsdíszt is a fejemre applikáltam, ezzel messzemenőkig nem értek egyet. Szerintem inkább egy nagy formátumú, csodásan érett kékfrankossal van dolgunk, hatalmas aromaintenzitással, sokszínű fűszerességgel, nagy, csiszolt tanninérzettel, szuper hordóhasználattal. A jegyzeteimben 9.0 pontot látok korábbi kóstolásokból, de kezdek vitatkozni régi önmagammal. Mire megjön a Jézuska, megy az följebb is.

 

33. Vylyan Fehér Variációk, Villány, 2022 – 9.0 pont
Egyik kedvenc fehérborom az idén. Tulajdonképpen három tök különböző bor házasítása: egy hordós chardonnay-é, melyet négy hónapig tartottak kén nélkül seprőn, egy héjon nem tartott, reduktív fehérborként elkészített pinot noiré és egy amforás olaszrizling-rajnai rizling narancsboré. A végeredmény egy meglepő és mulatságos, sokoldalú házasítás, melybe minden bor a jó tulajdonságait és karakteres színeit hozza. Intenzív illatában trópusi gyümölcsök, mangó, ananász, méz és fehér húsú gyümik, őszibarack és érett almák. Kóstolva élénk savakat libbent, a textúra krémes, a kortyban vannak fanyar citrusok és érett, nektarinos és még süteményes jegyek is együtt. Közben a narancsborosság, az enyhe szilvahéjas, cseres karakter is mindvégig ott van egyedi extraként a háttérben, de nem túlzón. Szépen összerakott, igazán izgalmas fehérbor, tele játékossággal és kísérletezőkedvvel. Szuper fricska a boros szekértáboroknak is, mert félúton van a hagyományos és az újra divatba jövő természetes irányzatok között és valahogy mindent a maga javára fordít, anélkül, hogy bármit túlhangsúlyozna.

 

32. Hoop Kékfrankos, Mátra, 2021 – 9.0 pont
Sok klasszis kékfrankos elérhető mostanában a borboltokban, szerintem ezek a legdinamikusabban fejlődő és legtöbbre hivatott vörös fajtaborok itthon. Mátra és azon belül is a jó adottságú, meleg klímájú Gereg az egyik legjobb kékfrankoshaza. A Hoop Wines pedig egy fiatal mátrai pince, a név (Hoop) a tulajdonos Kerekes Zoltán nevét rejti. Már a gyorsan elfogyott 2020-as is mutatta, hogy ezek a patai srácok nagyon elkaptak valamit a kékfrankossal, és bármi is legyen az a valami, az biztos, hogy a ’21-es évjárattal sem engedték el, sőt. Komplex illatú, intenzíven meggyes, aszalt szilvás és feketebogyós karakter, szuper, rétegzett savérzettel, szájban „szétterülős”, juicy-funky gyümölcsösséggel. A test arányos, közepes, a hordóhasználat hogy úgy mondjam, pöpec – finoman díszíti a klassz gyümölcsöket, és a hossz is megvan. Nagyon várom, hova fejlődnek ezek az új mátrai kispincék – Hoop, Itt és Most, Páger, Németi Zoltán, Kovács – Tóth… csak néhány név, akiktől az idén kóstoltam és mindannyian elbűvöltek precíz, finom, szofisztikált kézműves boraikkal.

Hoop Kékfrankos

 

31. Vesztergombi Vintage, Szekszárd, 2019 – 9.0 pont
Harsány nagy bor, de valahogyan stílusosan műveli ezt a harsánykodást: vastag, nagy a tannin, de kellően érett, érezhető a hordó a pörkölt kávés és étcsokoládés aromáival, de elbírja a nagy test, a feketéllő, nagy gyümölcsintenzitás és a jó savérzet kombója. Bordeaux-i fajták, syrah és kékfrankos házasítása, két évig 300 és 500 literes hordókban érlelve. Kicsivel nagyobb kékfrankosaránnyal és kicsivel hosszabb érleléssel lehetne Szekszárdi Grand is, de Vesztergombi Csaba inkább a nemzetközi fajtákra teszi a zsetont, mi meg szeretjük, hogy már most nekieshetünk ennek a boróriásnak, úgyhogy megyünk és már terítjük is a kóstolóterembe a birkózószőnyegünket.

A lista 50 – 41. borai itt találhatók.

Kapcsolódó postok

Szólj hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Rólam

Nagy Sebestyén vagyok. Borról beszélek ezen a blogon. Borról és mindenről, ami borral kapcsolatos. És minden téma kapcsolatos a borral. Például úgy, hogy ha megbeszéljük, kinyitunk közben egy bort… :) Tovább

Hirdetés

Legutóbbi posztok
Kategóriák
Legnépszerűbb
Archívum