Megint mázli, hogy nem vagyok előítéletes. Mennyi, de mennyi jó borról lemaradtam volna már, ha – annyi borsznobtársamhoz hasonlóan – én is képtelen lennék megbocsátani borászatoknak egy-két bal kézzel faragott tételt, piti palackhibát, átlátszó toldozás-foltozást vagy éppen a populárist hajszoló hülyeséget. Ugyan, ugyan, ilyenek mindig lesznek, nem érdemes foglalkoznunk velük, igyunk már nagyvonalúan kérem, különben lemaradunk váratlan, ritka kincsekről, amik pedig a legjobb élmények a borkóstolásban… Amikor tényleg olyan helyről érkezik érzékeink cirógatása, ahonnan végképp nem gondolnánk. Úgy is összefoglalhatnám ezt a kissé szirupos első bekezdést, hogy
„Ne b.ssz, Kristinus, ez tényleg te voltál?!”
Össze-vissza borok
Szóval, igen, bevallom, a Kristinus Borászattal nekem nem sok jó tapasztalatom volt eddig, pedig igazán elszántan és hosszú ideig, az elején még őszintén nyitott csakrákkal űztem vele a borkacérkodást. Akkoriban (az elején, a csakrás időkben) még Ax & Ax volt a neve ennek a német tulajdonban lévő dél-balatoni pincének és teljesen össze-vissza borokat készítettek. Össze-visszán azt értem, hogy nagyon jókat és nagyon rosszakat is egyszerre. Néha egy-egy tételen belül is, ugyanabban az évjáratban akkorák voltak a különbségek, hogy a kitartó kóstoló előbb-utóbb egy rafinált pszichothrillerben érezhette magát, aminek ő volt a főszereplője, a díszlete és másnapos megálmodója egyszerre. Emlékszem például egy cabernet franc-jukra, ami máig top5-ös magyar franc a borjegyzeteimben: csupagyümölcs, feketeszedres, lédús, komplex, rétegzett, hosszú meganyami… be is vásároltam belőle egy idő után, és én, idióta elkezdtem fűnek-fának ajánlgatni… Aztán ami az újonnan érkezett kartonokban volt… hát, legyünk önkritikusak inkább: nem ismertem magamra.
A pincénél sok alapvető probléma volt: rosszul végrehajtott, koncepciótlan telepítések, ésszerűtlen megoldások és rossz kompromisszumok a feldolgozó kialakításában, ahol például a fogadótér tetején kialakított örökmozgó, borszállító mini lanovka vagymiarossebb meg a külön moziterem (!) mintha fontosabb lett volna annál, hogy mi történik odabent a szőlővel meg a borral.
Axot és Axot (apát és fiát) el is küldték, jött helyettük egy eltökélt, precíz menedzser Németországból, Florian Zaruba, aki legalább a kommunikációt rendesen összerakta, ekkortól vette nevére a tulaj a pincét és lett a logó a máig használt, karakteres, függőlegesre forgatott Balaton-forma.
A mélypont
De a borok ettől még nyilván nem lettek egyenletesen jók, vagy csak simán jók. Sőt a borászat ekkor ért a legmélyebbre, amikor is a Borháló szíves asszisztálásával a Kristinus szállította a Sziget Fesztivál borát, többek között egy olyan bag in box rozét, amit még a Fényen meg a szomszédos Auchan parkolójában elfogyasztott Marine Dry-on edzett angol autószerelők is ordítva köptek a porba, mert képtelenek voltak lenyelni. Az az „ital” szerintem többet ártott a magyar országimázsnak az elmúlt harminc évben, mint bármi és bárki, pedig hát volnának szép számmal délceg jelentkezők. (És akármilyen pozitív is lesz ennek a posztnak a vége, mindenkitől azért ne várjuk, hogy megváltozik.)
A Kristinus viszont változott. Indiánszökdeléssel sasszézott át a biotérfélre az elmúlt néhány évben, nem használ gyomirtót, felszívódó szereket, spontán erjeszt, nem szűri borai többségét és kezdi teljesen átvenni a biodinamika szabályait.
Magától értetődően finom
És ha csak ezt az egy új sillerét nézem, a változás jól áll neki. Elkészítették a régi idők (egyébként félig-meddig német eredetű) borát az újra felfedezett földközeli törvényszerűségek szerint és a végeredmény egy ízig-vérig természetes, önazonos, magától értetődően finom bor. Eper, csipkebogyó meg indiai étteremben kapható rózsalimonádé illatával, a kortyban azonnal támadó és végig, hosszan kitartó epres, citrusos gyümölcsösséggel. Nem keserű a vége végre, mint sok sillernek, és nem lóg ki az alkohol. Törékeny, filigrán, lefetyelnivaló szépség, nyári gyümölcsök aromáival. Nincs benne hiba.
(Annyi felemás Kristinus-bor után mégiscsak kinyújtottam a kezem utána a polcon és aztán megszerettem, és bevertem egy palackot, és persze rögtön korrigáltam is az előző mondatot.
Nincs bennünk hiba.)
Szólj hozzá!