Úgynevezett nemzetközi borakadémikusoknak mutattam meg a héten az új, 2017-es Barbárt, tényleg igazán nemzetközi volt a csapat: egy plavac-megszállott horvát borkereskedő, egy román borgyűjtő és egy fehérorosz borbáros ült az asztalomnál. Én mindig vakon kóstoltatok, most annyit tudtak a versenyzők (a barbározók), hogy magyar a bor és házasítás.
4 megfejthető szőlő
Amikor megkérdeztem, hogy mik lehetnek a fajták, nagy meglepetésemre a kékfrankost tippelték elsőre, amiből a legkevesebb van a házasításban (15%), de ebben lehetett egy nagy adag rafkó meg még egy kis fifika is, mert hát melyik magyar cuvée-ben nincs blaufränkisch? – gondolhatták (hát, jó néhányban, de mindegy). Másodikra aztán a cabernet franc-t mondták, nagyon helyesen, ebből van benne a legtöbb: 42%. Ha engem kérdeztek volna és semmit nem tudtam volna erről a borról, hótziher, hogy százszázalék cabfranc-nak nézem, dől belőle az érett, nagy franc-ok (figyelem, szakszó következik) szottyos feketeszederessége, és emellett ott van még illatban a franc jellegzetes csilipaprikás humorbonbonja is. Harmadik tippnek egyből jött a merlot (pipa – 24%), nyilván a csiszolt, oldalra simuló tanninok és a korty kedves kereksége volt árulkodó. A negyedik, utolsó szőlő, a tannat (19%) persze nem volt meg elsőre, annyit segítettem, hogy nagyon tanninos fajta és alig pár hektár van belőle Magyarországon – előbb jött egy mellélövés a petit verdot-val, de a plavacmániás horvát borkereskedő másodikra csak beböfögte a tannatot. Bingó!
Minden fajta a legjobb formáját hozza
Van ez a borászokosság, hogy az a jó házasítás, amiből nem érződnek ki a szőlőfajták, ami szerintem nem igaz, két esetben nincsenek meg a fajták egy cuvée-ben: 1) ha szar a bor, 2) ha szar a kóstoló (a kettő együtt is gyakran előfordul, néha még velem is!). Egy jó cuvée-ben, mint egy jó koncerten, minden résztvevő megmutathatja azt, amiben a legjobb, és a legjobb dolgokat igazán nem nagy kunszt észrevenni. A ’17-es Barbárban minden szőlőfajta a legjobb formáját hozza: a cabernet franc nagyságot, szerkezetet, erőt, érett, finomszemcsés tanninokat, sok feketegyümölcsöt; a merlot formát, gömbölydedséget, érzékiséget, meggyes aromákat; a kékfrankos savakat, könnyedséget és fűszereket; a tannat pedig elevenséget, élénkséget (ami ebben a melegebb évben fontos skill, a szintén ’17-es Heimann Franciscus például híján van ennek, kissé tompább, mint a korábbi években).
Erő és nagyság, de nincs fitogtatva
De egy Barbár nem tud tompa lenni – viszont nagyon jól áll neki ez az érett, meleg, barátságos és közben impulzív, dübörgő, magával ragadó stílus. Régebbi évjáratokban mintha több lett volna benne a rusztikusság, a hordósság, meg a baltalóbálás. Most megmaradt az erő és a nagyság, de nincs fitogtatva – a harmónia, a csiszolt érettség és a kedves, intenzív gyümölcsösség lett a lényeg. Rollo jut eszembe róla, a Vikingek sorozatból, akit miután kiegyeztek vele a franciák, felöltöztettek normális ruhába és megtanították rendesen beszélni, késsel-villával enni és úgy általában emberként viselkedni, majd beházasították, vagyis Rollo, a viking barbár végül francia lett.
(Mi sem változott 1100 év alatt, ilyenek vagyunk, mi kultúremberek, kedvenc elfoglaltságunk a domesztifikálás, azaz a másik leigázása, csinálnánk ezt naphosszat, mindegy is, kivel, és közben csak boldogan szürcsölgetnénk, forgatnánk fogaink közt egy finom, porhanyós, szelíd Barbárt.)
Szólj hozzá!